3. rész

Sziasztooook!

Elhoztam a 3. részt :)

Remélem tetszeni fog Nektek :) Véleményezni, kommentelni lehet, sőt szívesen fogadok bármilyen észrevételt, kritikát :)

Jó olvasást! :)

Ez a sorozat nyomokban káromkodásokat, és erotikus jeleneteket tartalmazhat. (Nem kell durva jelenetre gondolni azért :D )


Szeptember 3. szerda

- Persze, hogy leszek a feleséged. - mondtam álmomban Attilának, amikor megszólalt az ébresztőóra. Gyorsan felugrottam. 
Úristen, Norcsa, meg vagy hülyülve. Kinek leszel te a felesége? Mi van? 
Kinéztem a nagy ablakomon. Sötét felhők gyülekeztek. Ez nem jelent jót. 
Kirántottam a szekrényemből csak úgy random egy felsőt, ami éppen be volt nyomva hátulra. Fehér alapon fekete felirat jelezte, hogy "I love you". Utána előkotortam valahonnan mélyről a szürke farmernadrágomat, amit nagyon szerettem. Gyorsan felöltöztem, és kifutottam a fürdőszobába, ahol Rebeka fésülte ki éppen a gubancos haját. 
- Felkelt a királylány? - gúnyolódott. 
- Nem vicces, végre egyszer nem fogok elkésni. Bár, ha olyan lassan készülsz el, mint egy csiga, akkor mára elfelejthetem a tanítást. 
- Nyugi már. Mit idegeskedsz? Amúgy ma este átjön Gellért vacsorázni. 
- Szent Gellért? - nevettem el magam. 
- Mi van, féltékeny vagy, hogy nekem sikerült, ami neked nem? 
- Erre a srácra vagy nagymenő? - tettem csípőre a kezemet, és elkezdtem utánozni az említett Gellértet. - Hoztam neked virágot, mert rád gondoltam nem csak a wc-ben, és édes kicsi szívem hoztam neked csokit is, hátha felhízik a segged, amit fogdoshatok. 
- Fejezd be! - futott ki a húgom mérgesen, én pedig röhögőgörcsöt kaptam a tökéletes színészi alakításomon. 
Kifésültem a hajamat, kivasaltam, szemceruzával kihúztam a szemeimet, és feltettem egy kis szájfényt az ajkaimra. Összedobáltam a táskámba a könyveimet, füzeteket, és kirontottam az ajtón. 
Amikor a HÉV megállóba értem, elkezdett esni az eső. Ez sem lesz az én napom. 
Végre egyszer időben léptem át az iskola kapuját. Egyszerűen hihetetlen volt. Pedig számolásaim szerint 6-szor léptek rá a lábamra, és 8-szor fogták meg a kezemet, mert ugyanott akartak kapaszkodni, mint én. Borszéki tanárnő büszke lenne rám. Mininum egy matek 5-ös. 
A folyosón Bombát vettem észre, aki éppen közös képet készített a lányokkal, természetesen energiaitallal a kezében. Fura volt, hogy egyedül mutatkozott, ezért odamentem hozzá. 
Nehezen furakodtam át magamat a sok lány között, de 5 perc múlva sikerült. 
- Szia! Hol van Attila? - ordítottam túl a lányok sikolyát. 
- Szia! Ő a termünkben. Miért?
- Mindegy. 
Bementem a saját termünkbe, ahol már mindenki helyet foglalt. Leültem Lili mellé, aki éppen valami magazint lapozgatott. 
- Szia, Lili! Ne haragudj, tudom bunkó voltam. 
- Szia! - nézett fel az újságból. - Mi a fene van veled? 
- Lili, ne haragudj! Csak Attila...
- Nem is beszélsz velem. Csak utána futsz. 
- De én nem, vagyis bonyolult. 
- Norcsa, mindenben támogatlak, úgyis tudod. De, ha miatta ki mersz bukni, nagyon haragudni fogok. Okos, értelmes lány vagy. Nem kell neked egy ilyen. 
- Ezt most hagyjuk. Nem nyitok vitát. 
Lefeküdtem a padomra, amikor belépett a biosz tanár, aki nem volt a szívünk csücske. De melyik az? 
Nem kötött le az óra, nem is figyeltem egyáltalán. Csak a szünetet vártam. 
Amikor vége lett a 45 perces kínszenvedésemnek, lesiettem a nagy előadóba, mivel angol óra fog kezdődni, és ott lesz Attila is. 
Amikor beléptem a terembe, egyből kiszúrtam. A falnál támaszkodott lazán baseball sapkában, egyik kezét fekete nadrágjának zsebébe csúsztatta, a másikkal pedig a telefonját nyomkodta. 
- Szia! - mentem oda hozzá, mire felnézett. 
- Szia, Norcsa! Megnézted a videót? 
- Persze. De jobban áll, ha mosolyogsz. 
- Köszönöm. Amúgy mit csinálsz ma? 
- Iskolában vagyok. - nevettem, mire ő is elmosolyodott. 
- Azt gondoltam. És utána? 
- Lógjunk együtt a szakadó esőben? - emeltem fel a mutatóujjamat az államhoz, mintha gondolkoznék. 
- Mondjuk. Csináljunk olyat, amit mások nem biztos, hogy megtennének. 
- Szeretem az egyéniségeket. 
- Szerintem dugd meg itt a padon helyből! - kiabált nekünk Bence, mire mindenki felénk nézett. 
Attila csak mosolygott, és a helyére ment. Én is így tettem. 
Az angol tanár volt a legnyugodtabb az egész tanári karban, persze sikerült párszor kiakasztani. 
- Vegyük elő a könyvet! - parancsolt, mivel látta, hogy a padok üresek. 
Mindenki lassan cselekedett, ezzel is húzva a hátralévő időt. 
- Nagy Attila, vedd le a sapkát! 
- De tanár úr, csak ma ne! Nem volt időm beállítani a hajamat. 
- És ez kit érdekel? Ez egy iskola. 
- De kérem, ma muszáj. 
- Na, jó, menj ki a teremből akkor inkább. 
- Jó, maga nyert. 
Ledobta a sapkát a padjára, és elkezdte igazgatni rövid barna haját, hogy az beálljon valahogyan. 
- Gyere ki a táblához! Ez nem szépségverseny, fiam. 
Attila lassan felállt, és kiment a tanárhoz. A lányok egyből nagyot sóhajtottak, amikor elment mellettük. 
- Most itt fogsz állni óra végéig. És, ha kérdezlek, azonnal válaszolsz angolul. 
A fiúk körében ez nagy felháborodást keltett. A lányok pedig csak bámulták a fiút. Szandi nem tudta folytatni a magyarul elkezdett mondatát, Bertának a tökéletes angolosnak belebotlott a nyelve pár egyszerű szóba. 
Attila pedig végig mosolyogva tűrte, sőt, amikor a tanár hátat fordított neki, még pózolt is. Én nagyokat nevettem rajta. 
Budai Mártont kihoztuk a sodrából. Úgy távozott a teremből, mint egy tornádó, és azt mondta, hogy holnap dolgozatot írunk a múlt év anyagából. 
Testnevelés órán is megszívtuk, mert elállt az eső, pont arra a 45 percre, és iskolaköröket kellett futnunk. Remélem, azért nem fogok megfázni. 
Az utolsó órára mindenki beálmosodott. Kint zuhogott az eső, Szekeres monoton hangja pedig nem segített hozzá az ébrenléthez. 
Még szerencse, hogy nem mondott semmi számunkra lényegeset irodalomból. Azt mondta, majd következő héten meglátjuk, mert akkor kezdődik csak igazán az iskola. 
Az iskolakapunál sokan álltak esernyőt tartva. A diákokat nem nagyon zavarta az időjárás, még a hűvösben is ugyanúgy beszélgettek egymással az utcán. 
- Akkor megyünk? - lépett oda mellém Attila a semmiből. 
- Nem is tudom. Talán mégis haza kellene mennem. Mindjárt elalszok itt helyben. 
- Eljöhetnél hozzám, és felvehetnénk egy videót. - kacsintott rám. 
- Ez az új csajozási trükk? 
- Nem, csak megkérdeztem. 
- Ennyi erővel te is jöhetsz hozzánk, és csinálunk valamit. 
Ránézett az órájára, mint egy fontos üzletember. 
- Ma időben haza kellene érnem, apám már így is rohadtul mérges rám. 
- Végül is egy irányba lakunk, akkor legalább addig menjünk együtt!
- Ok. 
Elindultunk egymás mellett a villamosmegálló felé. 
3 perc sem telt el, már megcsörrent a telefonja. Bomba hívta. 
- Jól leráztam. - nevetett, mikor letette a telefont. 
Leültünk egymással szemben a villamoson, amin nagyon kivételesen volt hely. Én csak őt néztem, ő pedig bámult ki az ablakon az időjárást kémlelve. Olyan bénának éreztem a helyzetet, hogy egyikünk sem szólal meg. Már elkezdtem dörzsölni a kezeimet, egyesével végigsimítani a hajszálaimat. Egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék. Kész, padló. 
Amikor átszálltunk a metróra, és egymással szemben álltunk, még akkor is zavarban voltam. Mi a fene ütött belém? 
- Mi a baj? - mosolygott rám. Lehet, hogy észrevette az idegességemet. 
- Semmi. Tök jól vagyok, tulajdonképpen. Pontosabban most így elvagyok. 
- Attis! - hallottam két lány felkiáltását, akik furakodtak hozzánk a metró közepébe. 
- Sziasztok lányok! - kacsintott rájuk Attila, amikor végre mellé értek. 
- Imádjuk a videóidat. - kezdte az egyik. - Kérhetek egy aláírást? - szedett elő egy papírfecnit, és tollat a táskájából. 
- Persze. 
A srác aláfirkantotta a nevét, a lányok pedig a legboldogabbnak tűntek a világon. 
- Annyira jó, hogy találkoztunk veled. - mondta  a másik. - Rá vagyunk függve a videóidra. 
- Lányok, egy élmény volt, de most megyek. Sziasztok!
- Szia!
Odamentünk a HÉV megállóhoz. A korlátnak támaszkodtam, ő pedig odaállt elém. 
- Norcsa, olyan fura vagy. Azt hittem, tök jóban vagyunk, erre hozzám se szólsz. 
- Attila, én csak nem tudom, mit mondhatnék. Tudom, hogy nagyon ciki. - néztem a földet, amin pár zacskó kelt útra a szél hatására. 
A srác megfogta a fejemet, és felemelte. 
- Nem kell félned. Hazakísérlek, ha gondolod. 
- Nem kell. Gondolom már otthon szeretnél lenni, meg minden. 
- Gyere ide! - ölelt meg. 
Olyan váratlan volt, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Annyira jó érzés volt ilyen közel érezni magamhoz. Nagyon aranyos volt. 
- Gyere! - húzott magával, egyszer csak váratlanul. Majdnem kifordult a bokám. 
Bementünk az egyik bevásárlóközpontba, és vett nekem egy forró csokit. Leültünk egy asztalhoz a nagy tömegben, ami őt nem zavarta, de engem igen. 
- A sapka zavar, mint Budait? - nevetett. 
- Hagyjad, nyugodtan! - mosolyogtam. 
- Van egy húgom, örülne neked. Sokat szeret beszélni, és jó hallgatóság lennél. 
- Nem kell bántani. 
- Bocsi. - fogta meg a kezemet, amitől a gyomromban megjelentek azok a bizonyos pillangók. 
- Attila, ez most nem egy randevú?  - néztem a szemeibe. 
- Nem tudom. Ez olyan véletlenszerű beszélgetés. Nem szeretem ezeket a hivatalos szavakat. Nem vagyok ez a hozzunk virágot, vigyük el ide-oda, basszuk el rá a zsebpénzünket srác. 
- Nem is kell. - nevettem, a ma reggeli beszélgetésemre gondolva a húgommal. 
- Most tényleg? 
- Én sem szeretem ezt, nyugi. A húgom pasija ilyen. Ma reggel cikiztem ki Szent Gellértet. 
- De hogyhogy? Titkon minden lány erre vágyik, nem? 
- De minek cseszd el rám a pénzt, mikor el tudom én magamra is. Amúgy most hívtál meg. 
- Igaz. 
Megcsörrent a telefonom. Anya hív. 
- Szia anya! - vettem fel gyorsan. 
- Hol a francban vagy? Miért nem vagy itthon? 
- Már megyek haza, csak az iskolában felejtettem pár könyvet, de nyugi mindjárt megyek. 
- Azt nagyon ajánlom. 
- Az aggódó, és dühös anya? - nevetett Attila átkarolva a vállamat. 
- Igen. Mennem kell, ne haragudj! 
- Jól van. Akkor holnap matekon, és angolon. - kacsintott rám. 
Szájon puszilt, és elfutott. Nem akartam elhinni. Ez is egy álom, mint az, hogy feleségül kért? 
Amikor hazaértem, a húgom már a nappaliban csókolózott Gellérttel. 
- Hello! Bocs, hogy megzavarom. - mentem be a szobába. 
- Szia, Norcsa! - ugrott fel a srác. 
- Miattam nem kell megszakítanod az unalmas nyálcserédet a húgommal. 
- Hajnal Nóra! - futott le anyu a lépcsőn. 
- Szia, anya! - integettem mosolyogva. 
- Végre hazataláltál. Ne kritizáld Gellértkét, ő olyan rendes fiú. 
- Gellértke? - nevettem fel. - Anya, jó hogy nem már ide fogadod a házba. Inkább felmegyek a szobámba. 
- Hamarosan vacsora. 
- Inkább kihagyom. Holnap írunk angolból, bocs. Jó szórakozást! 
- Nóra, azonnal...
A végét már nem hallottam anyu mondatának, mert felfutottam a lépcsőn, és becsaptam a szobám ajtaját. Persze mindezt mosolyogva. Bekapcsoltam a laptopomat, felmentem a Facebookra, és bejelentkezve maradtam. 
Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogok az angol tanárral, és a hülye dolgozataival takarózni anyám előtt. A cél szentesíti az eszközt. Hála Budai Márton! 
Igazából senki nem írt üzenetet, de a mai napon ez sem tudott szomorúvá tenni. Csak az a szájra puszi járt a fejemben.