2. rész

Sziasztooooooook !

Elhoztam a 2. részt. Várom a véleményeket, kommenteket, üzeneteket a történettel kapcsolatban. 

Ez a sorozat nyomokban káromkodásokat, és erotikus jeleneteket tartalmazhat. (Nem kell durva jelenetre gondolni azért :D )

Szeptember 2. kedd

Hiába állítottam be az ébresztőórát a telefonomon, nem voltam hajlandó felkelni. Nem szeretek korán kelni, és nem érdekel az iskola sem. 
- Hajnal Nóra, megint ezt fogod játszani? - kiáltott be anyám. - Nem volt neked elég tavaly? Mi kell még neked, hogy észhez térjél? 
- Jól van, kelek már. Nem kell veszekedni. 
- De veled kell. A húgod már elindult. 
- Persze, a tökéletes húgom. - mondtam gúnyosan. 
Mivel kint nagyon meleg volt megint, ezért az egyik piros toppomat vettem fel, fekete rövid szoknyával. A hajamat kivasaltam, egy kis sminket tettem fel az arcomra, gyorsan összeraktam a táskámat, ami elég nehéz lett, és elindultam. 
Sohasem érdekelt anyám beszéde. Bár párszor elég csúnyán veszekedtünk, soha nem ért meg igazán. Bár jobb, mint apám, aki nem foglalkozik velem. Nem tud az életemről semmit. Maximum akkor, amikor Szekeres éppen őt hívja fel, hogy a lánya megint elkésett, és nem tanul rendszeresen órákra. 
Amikor a HÉV-en ránéztem a telefonomon az órára, már akkor tudatosult bennem, hogy ebből 10 perc késés lesz. Ráadásul a matek tanárnőnél, akivel amúgy sem vagyok jóban. Majdnem megbuktatott. Az volt a szerencsém, hogy legjobb barátnőm, Lili súgott. Ő mindenből felkészül. 
8:10 perckor léptem be a nagy terembe. Hirtelen minden tekintet rám szegeződött. 
- Hajnal Nóra. Sejtettem. - nézett rám Borszéki Anna. 
- Elnézést, tanárnő, én siettem. 
- Ezt ismerem. Egyéb mentség? 
- Az ember nem is hibázhat? Véletlen volt. 
- Nórikám, ez nem véletlen. Te direkt csinálod ezt. Idén a bukásra játszol? 
- Nem éppen ez a célom. De ha már így felvetette... 
- Ülj le a helyedre, ameddig nem mondok egy cifrát. 
Rámosolyogtam Attilára, és leültem az előtte lévő székre, Lili mellé. 
- Szia, Norcsa! Miért nem tudsz egyszer időben jönni? 
- Lili, nem szeretek korán kelni. 
- De itt szabályok vannak. 
- Jól van. 
Lehajtottam a fejemet a padra, amikor egy összegyűrt papír találta el a fejemet. Kihajtogattam. 
Köszi az üzenetet. Megjegyeztelek, Norcsa. 
Basszus, ez csak Attila lehet. Hátranéztem, ő pedig rám kacsintott. 
Előkaptam az egyik tollamat, és firkálni kezdtem. 
Akkor jó :) Az óra után egy laza kávé? 
Hátradobtam a papírt úgy, hogy a tanárnő ne lássa meg. 
- Tehát szeretném, ha komolyan vennétek a matematika órát, és természetesen a tanórákon való részvételt is. - nézett rám szigorúan. 
Amikor kicsengettek, mindenki felkapta a táskáját, és kifutott a teremből. Kivéve engem, és Attilát. 
- Most nem kávézok, majd később. - mosolygott. 
- Jól van. Majd értesíts! 
- A sok rajongó között nem tudom, hogy lesz-e időm. 
- Akkor cseszd meg! 
Kifutottam volna a teremből, de megragadta a kezemet, és magához rántott. Megfagyott az ereimben a vér, lélegezni sem tudtam. Mélyen a szemeimbe nézett barna szemeivel. Azt hittem, elolvadok. Már reménykedtem abban, hogy megcsókol. Persze a remény hal meg utoljára. Igazából meghalt, amikor Attila elengedett, és csak úgy kiviharzott. 
Ezt megkaptam. Gyorsan felsiettem a termünkbe. Levágtam magamat a székre Lili mellé, aki elég furán nézett rám. 
- Jól vagy? - kérdezte, amikor látta, hogy még mindig elég gyorsan veszem a levegőt. 
- Persze. Miért? 
- Semmi. 
Történelemből is megbeszéltük a szokásos dolgokat. Aztán szünetben Bence jött oda hozzám, és ült fel a padomra. 
- Szia, Norcsa! Mi a helyzet? 
- Hello! Tök jól vagyok. 
- Király. 
- Norcsa. - futott oda hozzám Tündi - Attila most vesz fel egy videót kint a folyosón Bombával. 
Nem kellett kétszer mondania. Kifutottam a folyosóra, és tömeget láttam a két srác körül. Lányok ámultak rájuk, mint valami sztárokra. Mintha ők lennének a Földön a legmenőbb fiúk. 
- És akkor ma jelentkezek még videóval. Addig is sziasztok! - kiáltotta Attis. 
Aztán becsengettek irodalom órára. Szekeres Levente dühösen csapta be az ajtót. Mindenki némán ült a helyén, még én is meghúztam magam. 
- Nóra, nincs késés. Én elhiszem, hogy menő akarsz lenni. De ne ezzel, kérlek szépen! Annyi mindennel ki lehet tűnni. 
- Például videózással?
- Attila népszerűsíti az iskolánkat is. Igaz, nem a legjobb diákunk. - mosolyodott el. - de ő ilyen. 
- Persze, ő az iskola Istene. Miért nem csinálunk neki egyből szobrot? - szólt közbe Bence felbátorodva. - Ki a franc ő? 
- Bence, fejezd be! Ülj le a helyedre!
- Egy diszkriminált iskolában élek. Neki persze mindent lehet. Rá kell gyújtanom. 
Már elő is húzta a zsebéből a cigarettát, és az öngyújtót. Bence tényleg nem normális. 
 - Ligeti Bence, itt bent nem lehet cigarettázni! Azonnal tedd le!
- De ez most kell. Ne haragudjon, tanár úr!
Kinyitotta a mellettünk lévő ablakot, és kihajolt. 
- Ez már csak rosszabb lesz. - ült le Szekeres a székére. - talán nézzük meg a könyvben, hogy miről is fogunk tanulni. 
Némán nyitottuk ki a könyvet. Egy szót sem szóltunk, amit a tanár jó néven vett. 
A szünetben kimentem a kávéautomatához, ahol megint nagy sor állt. Mindenkinek szüksége van a koffeinre. Éppen elkalandoztak a gondolataim, amikor egy kezet éreztem a vállamon. Gyorsan hátrafordultam. Attila mosolygott rám. 
- Megijedtél? - nevetett. 
- Persze. 
- Várj, hozok neked én! 
Kitaszított a sorból, és előre ment. A többiek nem állták el az útját. 
- Tessék! - adta a kezembe a gőzölgő italt. 
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. 
- Arra gondoltam, hogy vennem kellene pár új ruhát. Esetleg eljöhetnél velem. 
- Tényleg? - csillantak fel a szemeim. Ez a mondata kb. felért egy lánykéréssel. 
- Csak, ha van kedved. 
- Jó. 
Megittam a kávémat, és vidáman ültem le a székemre. 
- Képzeld, Lili, Attila elhívott. 
- És hova? 
- Csak plázázni. De igazából mindegy. 
- Ja, nem csak téged. Pár lány megy még az osztályából. 
- Mi van? 
- Kérdezd meg Tündit! 
Egész földrajz órán Tündivel leveleztem. 
Tündi, mit tudsz? Attila sok lányt elhívott a plázába? 
Igen. Mennek páran. Az osztályuk teljesen fel van dobva. 
Neeeeeeeeeeeeeee. :(
De megy Bomba is :) Azt hiszem videózni fognak. 
Ezzel nem segítettél sokat a nyomoromon. Rosszul érzem magamat. 
Ne vedd a szívedre! Ez csak egy fiú. 
Angol óra következett, ahol megint Attila osztályával voltunk összevonva. Odamentem a padomhoz, ahol ő támaszkodott. Kicsit meglöktem, és leültem a helyemre. 
- Neked meg mi a bajod? - nézett rám. 
- Teljesen hülyét csinálsz belőlem? 
- Ezt nem értem. 
- Persze, hogy nem, mert egy seggfej vagy. Egy idióta, öntelt majom. 
- Megmagyarázhatnád, hogy mi van. 
- Majd anyád elmondja. 
Elkomorult a tekintete. Ez szíven ütötte. 
- Tudod mit? Hagyjuk!
Leült a helyére, és lehajtotta a fejét a padra. Tudom, hogy csúnya dolog más anyjával jönni, de más fájó nem jutott eszembe. Bocsánat, elkapott a düh, és az indulat. 
Óra után elkaptam a kezét, ugyanúgy, ahogy ma már ő az enyémet egyszer. 
- Ne haragudj! Nem akartalak bántani. Csak azt hittem, hogy csak velem mész. 
- Nem anyám miatt fáj, hanem magam miatt. Amúgy videózni megyünk oda, nem randevúzgatni. Nem akarok senkivel sem randizgatni amúgy sem. Én nem az a fajta vagyok. 
- De miért?
- Most mennem kell. Szia!
Elfutott. Magamra hagyott kérdésekkel. 
Felfutottam az informatika terembe. Végre elérkezett az utolsó óra. 
Bence mellé keveredtem, de egyenlőre nem tudom hogyan. A másik oldalamon pedig Zita. Az ördög, és az angyal között. Lili biztosan haragszik rám, majd kibékítem. 
Bence rátette a kezét a combomra. Hirtelen nem tudtam, melyik testrészét rúgjam meg. A bokája mellett döntöttem. 
- Most mi van? 
- Ne rakd rám a kezed! Mit képzelsz? 
- Azt hittem, jól esik. 
- Figyelj, nem érdekelsz. 
Megnyitottam a Facebook profilomat, de nem várt semmi érdekes. Aztán gondolom kipróbálom az ask.fm-et, ha már egyszer Attila ezzel oltott be. A főoldalon Attila válaszait láttam. Elég sok mindenre reagált a nézőinek. 
Egy kérdés-válasz, azonban megragadta a figyelmemet. 
Kivel élsz? 
Apukámmal, és a testvéremmel. 
Akkor ezért sértődött meg a megjegyzésemen. Elváltak a szülei, és az anyukája nem él velük. Szegény. 
Az iskolakaputól pár méterre megláttam Attist, ahogyan a falnak támaszkodik, és a telefonját nyomkodja. Fekete koptatott nadrágja tökéletesen illett fehér pólójához. Fura, hogy csak most figyeltem fel az öltözékére, így messziről. Haját kicsit megborzolta a lágy szellő. 
- Ne haragudj! - futottam oda hozzá. 
- Norcsa, képzeld, ma nem lesz videóm, mert a lelkemig hatoltál. - hajtotta le a fejét. - Régen nem emlegették így fel anyámat. 
- Attila, sajnálom. Én nem tudtam...
- Mit? Azt, hogy anyám elhagyott minket? Azt, hogy nem is érdeklem? Azt, hogy apám nevel 10 éves korom óta? Nem kell a sajnálatod. Nem kell senkié. Van elég rajongóm, akik életben tartanak, és a foci. Ez a kettő éltet. 
- De én nem akartam így...
- Aranyos voltál ma. - emelte rám a tekintetét. A szemében ott volt minden szomorúsága. - De ezzel eléggé elrontottad. Nőkben nem lehet bízni. 
- Nem tudtam, hogy ez neked ennyire fáj. Akkor nem mondtam volna semmit. 
- Most legalább érted, miért nem kell lány az életembe. Inkább elmegyek Bombával focizni, csak nem értem, hol van ennyi ideig. 
Hirtelen gondolkodás nélkül megöleltem Attilát. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Akkor, ott, nagyon megsajnáltam. Tényleg van szíve, csak ezzel a menőséggel, nagyképűséggel próbálja elnyomni. Megláttam benne az érző lelket. 
Kicsit hagyta magát, aztán ellökött. 
- Mehetünk? - kiáltotta Bomba kifutva a kapun. 
- Persze. - vette fel a táskáját Attila. 
- Nem jössz velünk? - kacsintott rám Bomba. 
- Köszönöm, nem. Nem vagyok szívesen látott személy. 
Elindultam a villamosmegálló felé. Legalább megöleltem. Talán egy kicsit javítottam a helyzeten. 
Hazaérve felfutottam a szobámba, becsaptam az ajtómat, és rosszul éreztem magamat. Szívtelen voltam, tudtomon kívül is. 
Felléptem a Facebookra, ahol Lili már 10 üzenetet hagyott. Kikaptam a táskából a telefonomat, és felhívtam. 
- Lil, én egy szívtelen dög vagyok. 
- Norcsa, mi a baj? 
- Attila lelkébe gázoltam. 
- Túléli. 
- Annyira sajnálom. 
- Pihend ki magad! Rendes, aranyos lány vagy. Hidd el, ő sem haragszik rád. 
- Dehogynem. Te nem láttad a szomorúságot a szemeiben, a fájdalmat. 
- Szerintem pihend ki magad, és holnapra jobb lesz. 
- Köszi, szia!
Letettem a telefont, és csak ültem az ágyamon. 
Apa és anya együtt jöttek haza kivételesen. Hallottam, ahogyan beléptek a házba. Fanni, a húgom már le is futott hozzájuk. Ő mindig a jó kislány volt, én pedig a rossz. Ez volt a beosztás. 
- Norcsa, lejönnél vacsorázni? - jött fel anya. 
- Persze. 
Nagy nehezen felkeltem az ágyból, és lementem a lépcsőn. A nagy étkezőasztalon már el volt készítve a müzlim. Ez meg hogyan? 
- Ki csinálta meg? - kémleltem végig a családot. 
- Én voltam. - mosolygott anyu. - Gondoltam, ha kedves leszek hozzád, akkor talán elgondolkozol a dolgokon. 
- Szeretlek, anya! Annyira jó, hogy vagy nekünk.
Odaugrottam anyukámhoz, és szorosan megöleltem. Köszönöm, Attila, hogy szomorúság árán, de ráébredtem erre. 
- Mi történt veled? Hol a lázadó tinilányom? - mosolygott anya. 
- Egy szomorú történet miatt rájöttem, hogy sokat számítasz nekem. 
- Miféle történet? 
- Egy srácnak elváltak a szülei, és az anyukája elment. Nem is néz vissza rá. 
- Biztos nehéz lehet. 
Vacsora után letusoltam, felvettem a pizsamámat, lemostam a sminkemet, ölembe vettem a laptopomat, és befeküdtem az ágyamba. Éljen az esti rutin!
Attila kitett pár képet a fociról. Remélem, jobb kedve lett. Hirtelen felvillant egy chat ablak. 
Nagy Attila (Attis) üzenete: Szia! Tudom, úgy viselkedtem, mint egy kisfiú, aki sír az anyukája miatt. Gondolom nem volt elég férfias :) 
Hajnal Nóra Norcsa üzenete: Szia! Sajnálom, tényleg. És egyáltalán nem gondollak kisfiúnak. Az anyukája mindenkinek fontos. 
Nagy Attila (Attis) üzenete: Akkor szent a béke :) Csináltam is este egy videót, majd nézz bele:) Jóéjt :)
Hajnal Nóra Norcsa üzenete: Alap :) Jóéjt, szia :)
Megnyitottam a videót, amiben Attila beszélt éppen a kamerának. Amit megjegyeztem belőle az ennyi: 
Ma egy különös élményben volt részem. Az iskolában az egyik lány felemlegette anyukámat. Elég rosszul esett, de megtanultam már vele együtt élni. Van olyan, amikor azt hiszed, hogy ha nem akarsz tudomást venni valamiről, az nem is létezik. Dehogynem. Anyám hozzá tartozik az életemhez valamilyen szinten. Ezt el kell fogadnom, és sajnos ezzel kell együtt élnem, még ha fáj is. A túlélés fontos. 
A következő videó ígérem pozitívabb lesz, és mosolygós :)